logo
Kispesti Eötvös József Általános Iskola
Angol Nyelvtudásért Alapítvány Asz: 19668332-1-43
Kezdolap_6

Angol

Iskolánk, fennállása óta kiemelten fontosnak tartja az idegen nyelv oktatását, melynek során a mindennapi életben jól használható, gyakorlatias nyelvtudáshoz igyekszik juttatni a tanulókat.

Ezért, már az 1.évfolyamon is a learning by doing módszer elve alapján ismerkednek meg az angol nyelvvel. Az életkori sajátosságokat maximálisan figyelembe véve sajátítják el az angol nyelv hangzásvilágát, alapszókincsét, majd rövid párbeszédeken, monológokon keresztül mélyítik tudásukat.

Tevékenységek során fejlesztjük kommunikációs készségüket, melyet a 3. osztálytól kezdve már az olvasási, írásbeli képességek fejlesztése követ.

A tanulók idegen nyelvi megnyilvánulásait a pedagógusok pozitív visszajelzései serkentik az amúgy is vidám hangulatú, de következetesen vezetett órákon való aktív részvételre.

1-3. osztályban heti 1, majd a 4-8. évfolyamon 3-4-5 órában történik a nyelvoktatás, melynek hatékonyságát a 4.évfolyamtól csoportbontás segíti. Mivel a tanulók képességeik szerint haladhatnak, nyolcadik osztályban lehetőségük van az alapfokú nyelvvizsga letételére, esetlegesen néhányuknak a B1, B2 vizsga letételére is. Mindezt nagyban segíti a 7., illetve a 8. osztályban induló nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamunk is.

A korábbi években is számos tanulónk tett sikeres nyelvvizsgát, vagy próbanyelvvizsgát különböző nyelvi szinteken. A próbanyelvvizsga előnye, hogy annak sikeressége esetén az árát az iskola alapítványa visszatéríti, valamint részletes visszacsatolást kap a tanuló az egyes nyelvi területeken elért szintjéről, nem utolsó sorban vizsgarutint is szerez.

A nyelvtanulás motiválása érdekében a tanév során minden évfolyamnak különböző nyelvi, és a brit kultúrával kapcsolatos versenyeket szervezünk, iskolai és magasabb szinten egyaránt.

A célból, hogy a tanuló valós élethelyzetekben is megmérethesse tudását, bővíthesse ismereteit, erősítse kommunikációs képességét, a felső tagozatosok számára minden tanévben szervezünk tanulmányi utat Angliába, Skóciába vagy Wales-be. Így kipróbálhatják, hogy képesek-e megérteni az egyszerű angol nyelvet, és képesek-e alapszinten kommunikálni mindennapi élethelyzetekben, vagyis elértük-e az 1. osztályban kitűzött közös célunkat.